Jerome Murphy-O'Connor (1935–2013)

Pál sok szempontból központi figurája a kereszténységnek – az ő személyében adott randevút egymásnak talán először a görög nevelés, a farizeus műveltség és a keresztény hit. Másfelől alighanem ő volt az első (ha az evangelistákat nem számoljuk – és hát ne számoljuk), aki átfogó saját koncepcióval rendelkezett Jézusról (és hajlandó is volt azt papírra vetni) – talán megkönnyítette ezt, hogy személyesen nem találkozott vele, így az élő alak nem vitathatta az elképzelés tökéletességét. Fene tudja. A dominikánus Jerome Murphy-O'Connor könyve új színekkel gazdagítja a sok tekintetben sematikus Pál-képet – többek között az is kiderül belőle, hogy ha valaki apostoli állásra pályázik, először is strapabíró lábizomzattal és ínhüvellyel kell rendelkeznie, mert ezek a fickók annyit szaladgáltak és leveleztek, mint egy Forrest Gumpba oltott Mikes Kelemen.

Persze kiderül más is – például hogy Pál mindenekelőtt ember volt, amit nem tett meg nem történtté a tény, hogy bevették a Bibliába. Egyfelől káprázatos szervező és eredeti gondolkodó magas szintű retorikai képzettséggel, másfelől pedig indulatosságra hajlamos alak, akibe keresztényhez képest talán kicsit kevés empátia szorult (különösen ami a vitaparterekkel való bánásmódot illeti). Ezeknek a tulajdonságoknak tudható be, hogy gyakran taktikai hibát vét leveleiben, időnként pedig konfrontálódik azokkal, akikkel talán kompromisszumra is törekedhetne. Jerome atya ezen felül kiemeli azokat a sajátosságokat is a páli gondolatok közül, amik a vallás kétezer éve alatt mintha lemorzsolódtak volna: hogy Pál világában a női princípiummal nem volt összeférhetetlen, hogy akár a gyülekezet vezetői tisztségét is betöltsék*, vagy a parancs fogalmával szembeni radikális elutasító magatartást** – hiszen a parancs megfosztja az egyént attól, hogy szabad akaratára hallgasson, az a jó pedig, ami nem önálló döntésből fakad, nem kedves Istennek. Kirajzolódik továbbá a judaizmus és a keresztények végső szakadása is azzal, hogy Pál egyre keményebben határozza meg a maga Krisztusát – mégpedig a mózesi törvényekkel szemben. Bár ebben a vitában már felsejlik a kereszténységet sokáig meghatározó permanens antijudaizmus csírája, mégis, ez a szakadás tette lehetővé, hogy a vallás kinyíljon a pogányok felé.

Murphy-O'Connor könyvében elsősorban Pál leveleire, és az Apostolok Cselekedeteire támaszkodik, felhasználva a modern bibliakritika eredményeit. Rámutat több szöveghelyre, ahol Lukács tévedett Pállal kapcsolatban, illetve Pál ellentmondásba keveredett önmagával – alighanem Bernard Gui, egykori kollégája A rózsa nevé-ből ennél kevesebbért is megégette volna a szerzőt. Kétszer. Ennél eredetibb (hogy azt ne mondjam, zseniális) megoldás a szerzőtől, hogy Pál életeseményeit „összeolvassa” a korszak egyéb írásaival Strabón Geógraphiká-jától egészen Tacitusig, olyan történeti kulisszát teremtve így a Római Birodalom keleti végeiről, ami után még egy lánglelkű ateista is megnyalja majd a szája szélét. Talán nevezhetjük a könyv Achilles-sarkának azt, amikor az események kikerekítése érdekében Jerome atya kvázi „belenyúl” Pálba – megkísérli ábrázolni annak pszichológiai motivációit, meglehetős szabadsággal hidalva át a rendelkezésünkre álló adatok között tátongó szakadékot. Természetesen lehet azzal vitatkozni, hogy egy kétezer évvel ezelőtt élt férfi mentális térképe újrarajzolható-e egyáltalán, de a szerző már az előszóban is leszögezi: pusztán a szöveg gördülékenysége miatt nyúlt ehhez az eszközhöz. Amúgy meg kifejezetten figyel arra, hogy életszerű döntéseket hozasson Pállal, feltűnően kerüli az isteni sugallatok emlegetését. Nyilván úgy van vele, hogy ha Pál magától is képes logikusan dönteni, akkor Isten minek pazarolja azokat a drága sugallatokat. Mértéktartó, élvezetes olvasmány, minimális teológiai előképzettséggel is gond nélkül befogadható. Jó szívvel ajánlom.

(Megjegyz.: Amúgy meg ezt a Pált én jobban bírom, mint akit eddig ismerni véltem.)

* Érdekes, hogy a vallások kezdeti, terjeszkedő stádiumában a nők gyakorta kaptak fontos szerepet, hogy aztán – a megszilárdulás idején – kiebrudalják őket a pozíciókból. Az iszlám esetében is hasonló folyamat zajlott le.
** Ez az elv ellentmondásban van azzal, hogy Pál maga mintha cseppet autoriter személyiség volna – ebből aztán érdekes belső küzdelem rajzolódik ki a páli levelekben.… (lisätietoja)