Mircea Eliade is always a great to read. ( )

Ha a nyugati szerző foglalkozik Indiával, az mindig az idegenségről szól. Kiplingtől Indiana Jonesig igaz ez a képlet. Két kultúra kosként koppan egymás fejének, európai racionalitás kontra bengáli misztikum, előbbit izgatja az utóbbi veszettül, de közben világos: valójában nem ismerhetik meg egymást. Megkísérelheti persze Európa kontroll alatt tartani Indiát (ez volt a kiplingi álom, a "fehér ember terhe"), vagy mondjuk úgy: megmenteni önmagától, de hát ez kudarcra ítélt vállalkozás. Akárhogy is: gazdag téma, ami Eliade fantáziáját is megragadta. Merthogy a vallástörténészek doyenje is volt ifjú kiskakas, aki huszonévesen oly komolytalan dolgokkal foglalkozott, mint a regényírás, és hát ő is úgy gondolta, hogy van mondanivalója Indiával kapcsolatban. Mondanivalóját pedig egy szerelmi történetbe csomagolta, amelyben elbeszélője bonyolult "húzd meg, ereszd el"-be bonyolódik a hindu szépséggel, Maitreyivel. No most - attól félek - Maitreyi a szerző szerint maga Bengália, egyetlen női testbe szublimálva: titokzatos, mély, lenyűgöző, egyszerre szűz és céda, sérülékeny és veszélyes, meghódítandó rengeteg, amiben mindazonáltal el szokott tévedni az emberfia. Különösebben nem kell amellett érvelnem, miért veszedelmes konstrukció ez az elbeszélő mentális egészsége szempontjából.

No most a baj csak az, hogy Eliade ebből nem tud egy komplett regényt csinálni, csak mondjuk egyharmadnyit. Mert az eleje tetszett, egy kellemesen intellektuális, angolszász típusú szövegnek tűnt, ami ügyesen használja ki az egzotikus körülmények adta lehetőségeket. Csak aztán a harmada után mintha kifulladna a dolog. A szereplők szenvednek persze, ahogy az ilyen esetekben elő van nekik írva, iszonytatóan vágyakoznak, és hol küzdenek a vágyakozás ellen, hol megadják magukat neki. Csak hát ez az erotikus birkózás önmagában nem áll össze markáns regénytestté. Pedig Eliade mindent megpróbál, becsületére legyen mondva: naplójegyzeteket told be, és elbeszélője folyamatosan reagál is rájuk, megjelenítve saját ifjúkori önmagának idősebb, érettebb ellenpontját. De ez csak időlegesen leplezi, hogy maga a cselekmény karcsú, és Eliade nem annyira professzionális író, hogy tartsa magát a kezdeti lendülethez, és egyben tartsa az egészet. Nem érdektelen könyv, ezzel együtt: vannak erős jelenetei, de összességében örülök, hogy Eliade a vallástörténész-szakma mellett kötelezte el magát, regényíróként valószínűleg csak a megbízható középszert célozhatta volna be. ( )

> Babelio : https://www.babelio.com/livres/Eliade-La-nuit-bengali/59208
> BAnQ (Le soleil, 15 juil. 1989) : https://collections.banq.qc.ca/ark:/52327/2922434

Calcuta, 1930. Un ambicioso ingeniero francés llega a la India lleno de orgullo y prepotencia coloniales, abrigado por las costumbres y las ideas preconcebidas de los europeos. Habiendo aceptado la invitación de su patrón a alojarse en su casa, conoce a Maitreyi, la hermosa hija de su anfitrión, quien parece encarnar todo el encanto y la singularidad de este nuevo mundo. Hechizado por su belleza y su poder, se enamora y, violando todos los tabúes, comienza entre ellos una relación amorosa que no puede trascender las reglas de la sociedad hindú y que, inevitablemente, conducirá a un final trágico. La novela esta basada en las experiencias personales de Mircea Eliade, quien construye a partir de un diario «los momentos más dramáticos de su vida»: su apasionado amor por la hija de su maestro, Surendranath Dasgupta. El, occidental, y ella, hindú, mantienen una relación ardiente e imposible, prohibida y sublime, trágica e inmortal como la que solo puede existir entre los verdaderos amantes: Tristan e Isolda, Romeo y Julieta, Radha y Krishna, Rama y Sita, Orfeo y Euricide...

Mircea Eliade, cuando joven, viaja a la Inda y se enamora de la hija de su mentor. Para el un romance apasionado donde las diferencias religiosas y culturales son evidentes, pero no imposibles. ( )