This was not good. Its Wikipedia article said something about it being described as one of the worst books ever written, and, well, yes.

Having loved Dracula, I was eager to read "The Lair of the White Worm". To my disappointment, I found it intolerable and unreadable. I can see why, according to the Wikipedia page, it has been characterized as one of the worst works ever written.
I almost always finish a work that I've started reading. Not this time. ( )

El villano de esta peculiar novela iniciática, escrita al parecer bajo el influjo de las drogas, es una gigantesca y primitiva entidad serpentiforme, que vive en un hediondo pozo a mil pies de profundidad en el antiguo emplazamiento de un templo pagano con claras reminiscencias de Machen. Pero esta singular criatura primigenia, que espera pacientemente completar su ancestral tarea destructiva, adopta la forma humana de la sinuosa y bella Lady Arabella, capaz de devorar hombres y fortunas con idéntica frialdad. El tema de la mujer demonio se desdobla así en el de la supervivencia del gran gusano prehistórico, una supervivencia verdaderamente monstruosa porque elimina la noción de tiempo, haciendo que todo sea posible, que todo se convierta en pesadilla. Lady Arabella es al mismo tiempo la Mujer y el Dragón del Apocalipsis, Eva y la Serpiente, y para que no haya dudas su principal antagonista se llama apropiadamente Adam.

Well. I don't know what I was expecting, but it wasn't this. The white worm is not particularly scary, in my opinion, which is not usually a big deal. But when I add in the unnecessary, cruel, overt, baffling racism. And I mean "unnecessary" because the story line added NOTHING. It all just sort of fell apart for me. I kept reading because the writing wasn't awful and I wanted to know how in the world the author would end this thing.

NOT recommended. ( )

Micsoda cím! A fehér féreg fészke! Hármas alliteráció - Babits biztos beájulna! -, az ember csak meghallja, és kúszik fel a hátán a jeges borzongás. Kár, hogy maga a könyv csak egy vontatott viktoriánus horrorsztori hímsovinizmussal és rasszizmussal meghintve, ami a feszültségteremtés csimborasszójának azt tartja, hogy a szereplők hosszadalmasan elkezdik fejtegetni, éppen mi is történik, és amikor végre kezd izgalmas lenni, kijelentik, hogy késő van, tegyük el magunkat holnapra, majd reggeli után folytatjuk.

Ügyeletes jófiúnk, Adam Salton Ausztráliából Angliába teszi át székhelyét, mert talál magának egy nagybácsit, aki rá akarja hagyni a vagyonát. Ez a nagybácsi (idősebb Salton) gyakorlatilag egy háztartásban él bizonyos Sir Nathaniellel, és mindketten iszonyatosan kedvesek Adammal, aki pedig (mivel jófiú) maga is visszakedveskedi őket. Egy jobb életben (és még rosszabb regényben) ők innentől harmóniában élhetnének hármasban, mint egy jól működő nem hagyományos család, de erre nincs mód, mert vannak ugye szomszédok is a világon. Az egyik a fiatal Caswall afrikai szolgájával (aki ronda és gonosz, mint az öregördög, és súlyosbító körülményként sámán is), a másik pedig Lady Arabella, a kígyóasszony, akik elkezdik jól megvuduzni környezetüket, mindenféle okkult hátborzongást idézve ezzel elő. No most a Brit Nemesség Ősi Almanachjában feketén-fehéren le van írva, hogy vuduzni majdnem akkora modortalanság egy arisztokratától, mint leszavazni a Munkáspártra, szóval a fenn említett triász beveti magát – pláne mert Caswall vuduzásának célpontjai között vannak csinos hölgyek is, és ez felébreszti Adamban az óvó hímtigrist. És közben, az éj leple alatt, az erdő avarjában, ott tekereg a hattyúfehér rettenet.

Tényleg cuki könyvként regisztrálnám, ha nem idegesítene az a nagyvonalúság, ahogy Stoker a logikát kezeli. Mondok egy példát: Lady Arabella, aki már párszor meg akarta ölni hőseinket, meghívja őket teázni. Erre minden normális ember azt mondaná, hogy „Teázni? Elmész te a búsba, hát hülye vagyok én?” De Sir Nathaniel nem ilyen földhözragadt, ő kijelenti, hogy igenis el kell fogadni a meghívást, mert – figyeljétek az okfejtést! - a csatában az győz, aki megválasztja a csatateret, és azzal, hogy elfogadják a Lady Arabella kastélyát helyszínnek, azt sajátjukévá teszik, így máris olyan, mintha ők választottak volna csatateret. Szun Ce, hallod ezt? És te, Clausewitz? Stratégia mesterfokon! Stoker amúgy is kiváltképp zavaros jelenetekkel dolgozik, a szereplők viselkedése pedig időnként a „szürreális” jelző használatára jogosít, érthetetlen cselekedeteikkel nem csak a saját dolgukat nehezítik meg, hanem az olvasóét is. Antagonistáink közül Lady Arabella úgy-ahogy elmegy, de Caswall csak kisbaltával lett tessék-lássék módon kifaragva, a „jók” meg olyan émelyítőek, mint egy nutellával megkent, lépesmézzel töltött mályvacukor. Mindent összevetve egy kis irodalmi kalandozásra jó a kötet, legalább látjuk, Stoker nem csak a Drakulát írta, hanem mást is. Csak egy pöttyet elszállt a feje fölött az idő vasfoga.

Ui.: Ja, az tuti, hogy aki a hátsó borítón összefoglalta a cselekményt, az nem olvasta a könyvet. Talán inkább a könyvből készült filmből informálódott. ( )