I was completely captivated by the story while also completely disliking the protagonist/narrator. Her cluelessness about anything happening around her, her passivity, her inability to ever say the right thing at the right time, all of these qualities were utterly infuriating to me. (This is one of those times where what I hate most in others is what I hate most in myself.) Every time I put the book down it was with some level of exasperation with the narrator; yet I couldn't stop picking the book up. The story loops and circles, which I always love. And the other characters have something going on, something worth diving into feet first. Highly recommend.
( )

Unfortunately, I didn't like the slow pacing of this story or the lead. The main character was easily led around and dreadfully boring. She didn’t really have a backbone; always at the whimsy of Aimee or running behind Tracey.

Most likely this could have been a purposeful decision on the author's part to give us a blank slate to discover the story through, but she was so dull. At least her mama was ambitious. The minor characters like Hawa were much more interesting to me.

The parts I liked involved the time the main character spent monitoring Aimee’s girl's school and the cultural shock and blunders she went through.

I feel like this is one of those books you’re supposed to like, y’know that has universal appeal, but I didn’t get the point. It was a struggle to finish.

ETA: The reason the main character and Tracey fell out is so dumb. Like, they drifted apart for sure, but why was that the catalyst? ( )

Liked the book a lot, up until the very end, the last 50 pages or so - which I thought really fizzled out. The first-person narrator’s voice was really good, and she described the fascinating people in her life, family, friends, fellow employees, bosses, etc. Great descriptions of people and their motivations and behavior.

Maybe the end was very clever and I just missed it, I dunno.

Listened to this as an audiobook, really liked the reader’s ability to render various accents. ( )

This book tells the life story of the unnamed narrator, focusing on her mother, a close friend from her youth, and her pop star employer. I enjoy reading books about the arts. Due to the title and the synopsis, I thought it would be about dance of a bygone era; however, I found dance to be only peripherally (though consistently) involved. The author covers wide-ranging universal themes of race, culture, origins, power, wealth, fame, poverty, jealousy, revenge, family dynamics and identity. It made me think about these themes, and in that way, it was successful, but I thought it could have been even better with a more interesting plot. The protagonist seems to be meandering through life with no direction. In reflecting on her life, she struggles to find herself. I was hoping for a shift or growth in this character and kept hoping for some type of satisfying change. It seemed to me that it could have been so much more than it turned out to be. The writing was beautiful, giving a sense of time and place through vivid descriptions, but the story itself was not particularly engrossing. ( )

Ez egy ilyen árnyék-elbeszélős könyv. Az embernek az az érzése, a mesélőt csupa olyan figura veszi körül, aki jóval erősebb személyiség nála, és elfogja előle a napot. Csak a fontosabbakat említve:
1.) Az anya, a Jamaicából elszármazott gyönyörű és okos asszony, aki az önművelés és a baloldali politikai áramlatok oltárán feláldozza saját családját.
2.) Tracey, az elbűvölő, de kiszámíthatatlan és veszélyes barátnő.
3.) Aimeé, a popsztár.
De tulajdonképpen még az utolsó statiszta a házvezetőnőtől a taxisofőrökig is elevenebb karakternek bizonyul, mint ő. Hisz neki még neve sincs. Egész környezete tele van célokkal: ki a világot váltaná meg (a feminizmussal, vagy a tenger sok pénzével – ami kézre esik), ki a táncművészetet forradalmasítaná – csak az elbeszélő kóvályog elveszetten a regénytérben, mint gólyafos a levegőben. Pedig az elbeszélők általában és végső soron azért lesznek elbeszélők, mert történetük megér egy elbeszélést – nekünk viszont olyan hős jutott, aki legfeljebb feledhető mellékszereplő mások Nagy Történetében.

Ugyanakkor nem arról van szó, hogy a könyv igazi főszereplője nem ő, hanem az anya, vagy Tracy, vagy Aimeé. Nem, a főszereplő maga az elbeszélő, és pont célnélkülisége, kontúrtalansága teszi azzá. A regény központi kérdése – azt hiszem – nem az, hogy az erős jellemű figurák hogyan küzdenek meg a (gyakran saját maguk által előidézett) problémákkal. Hisz ők erős jelleműek, hát megküzdenek, és kész. Értük nem kell aggódni, megtalálják a helyet a létezésben. De mi van azzal, akinek nincs célja? Akinek nincsenek körvonalai? Hogy találja meg ő azt a talpalatnyi helyet, amire aztán azt mondhatja: igen, ez az enyém, ez vagyok én?

Mindezeken túl ebben a regényben számos jól megkonstruált történetelem van a táncról, Afrikáról, a kisebbségi létről és a gyökerekről, az egész pedig belesimul egy szépen kivitelezett, gördülékeny epikus ívbe. Olyasvalami, amit könnyen és élvezettel lehet olvasni. Már ha az ember elfogadja, hogy az elbeszélőért nagyon nehéz szorítani, mert gyakorlatilag mindenki érdekesebb figura nála. (Jellemző, hogy az ellene elkövetett „árulások” azok, amelyek tán leginkább eredetiséget kölcsönöznek neki.) Ugyanakkor én pont ezt tartom a szöveg bravúrjának: hogy egy ilyen képlékeny médiumon van átszűrve. Gyanítom, amikor olvasás közben számon kérjük rajta a határozottságot és az önállóságot, az autonóm döntések hiányát, akkor kicsit saját magunkkal is polemizálunk. Én ezt élményként éltem meg. ( )