Első körben azt akartam írni értékelés gyanánt, hogy: ühüm. Meg hogy: hááát… De győzött a grafománia, ez az úri betegség. Sajnálom, ha valakit ezzel elszomorítottam, az most lapozzon nyugodtan.

Szóval. Zizek könyve valóban akrobatikus teljesítmény, egy szellemi salto mortale védőháló nélkül, miközben a cirkusz porondján hemzsegnek a kiéhezett oroszlánok. Tulajdonképpen megkísérel freudi (sőt: lacani*) alapokra felépíteni egy olyan konstrukciót, ami a végén a kereszténységben csúcsosodik ki. Bár jelen van a szövegben a szabadpiac- és multikulturalizmus-kritika**, de őszintén szólva én többre számítottam, annak fényében, hogy a szlovén úr állítólag az újmarxizmus reprezentánsa. Ehelyett jött a pszichoanalitikus gyökerű érveléstechnika, amivel szemben voltak fenntartásaim – és ez távol is tartott némiképp a szövegtől. Zizek módszerét nagyjából a következőképpen tudnám vázolni: először is egy negatív aktusból pozitív aktust csinál (pl. az anorexiás nem nem eszik semmit, hanem Semmit eszik, érezzük a jelentésbeli szakadékot a kettő között, ugye?). Ez már aktív cselekvés, lehet vele valamit kezdeni. Aztán a lehetségesből általánosíthatót csinál – különösen idegesítő volt, amikor irodalmi és filmművészeti jelenségekből vont le messzemenő következtetéseket. Elfogadom, hogy ez egy filozófus számára esetleg járható út, de mivel Zizek társadalmi eseményeket magyaráz vele, meglehetősen ingatagnak éreztem***. Ráadásul nagyon piszkálta a csőrömet, hogy mintha tendenciózusan egy halmazban kezelné a New Age-szerű álspirituális tanokat a liberalizmussal és a multikulturalizmussal, és én nem találtam nyomát e könyvben, hogy ezt kellően megindokolta volna.

A könyv tulajdonképpen a 187. oldalon kezdődött el számomra. Itt vonódik be a játékba a kereszténység, mégpedig elsősorban (és naná) Pál levelein keresztül értelmezve. Zizek első alapvetése, hogy amíg a judaizmus az elfojtás vallása****, addig a kereszténység a megvallásé – ezt szépen leszögezi, hogy aztán megcáfolja. (Ez a „nem ilyen egyszerű ez”-játék amúgy igen sokszor borzolja az olvasó idegeit.) Jézus ugyanis a leegyszerűsítő elképzeléssel ellentétben nem felpuhította a zsidó törvényeket, hanem épp ellenkezőleg: szigorított azokon azzal, hogy bensővé tette őket. A krisztusi parancs szerint az is bűn, ha bűnös vággyal nézünk egy asszonyra, vagyis nem csupán a tett, hanem a gondolat is az – ez a nézet némiképp visszaköszön a híres páli passzusból is a cimbalomról meg a szeretetről. Ez az elfojtás valami elképesztő energiát termel – ráadásul a kereszténység egy radikális gesztussal szakít azzal a hittel, hogy a Kozmoszban az egyensúlyi helyzet az optimális. Ő szándéka szerint felborítaná ezt az egyensúlyt, mert deklarált célja, hogy elérje az Abszolútumot, a legfőbb jót, a világ szövetén átsejlő csodát. És itt ugrik ki Marx a bokorból, a püspök úr pedig rémülten felsikolt. Mert ez a radikalizmus nem más, mint maga a forradalom, az univerzum rendjének könyörtelen felrúgása, és ezek után bármilyen ideológia vagy elmélet, ami kevesebbet akar ennél a forradalomnál, az langyos lábvíz csupán. (Hát így valahogy. Leegyszerűsítő voltam, persze. Próbáltam volna nem az lenni. Így éjfélkor.)

Hogy sikerült-e átugrania a szakadékot Zizeknek, azt nem tudom… Úgy sejtem, a Vatikán továbbra sem fog repesni az ötletért, hogy egy freudizmusra épített talapzaton találkozzon össze a marxizmussal – bár a kereszténység gyakran kacérkodott már a baloldallal, de ezt mindig valami társadalmi aktivitáson keresztül tette. Másrészt rosszmájúan hadd jegyezzem meg, a dolog gyakorlati oldalát tekintve is elkésett kicsit Zizek ezzel a nagy összeolvasztással, mert mi magyarok ugye megint gyorsabbak voltunk: nézzük csak meg, mennyi volt marxista ül a keresztényeink között a parlamentben! Összességében különös könyv volt ez, igazi hullámvasút: néha lelkesedtem tőle, néha meg csak csóváltam a fejem, mindenesetre felettébb inspiráló passzusokat leltem benne. És esetenként még élveztem is.

* Jacques Lacan, pszichoanalitikus, aki radikalizálta Freud tanait. Radikalizálni Freudot! Hát erre aztán felszisszen minden konzervatív honpolgár! Megjegyzem, a gall a név- és tárgymutatóban 31 jelölést kapott, ezzel szemben Jézus 13-at, Marx 11-et, és Freud is csak 16-ot. Ez azért jelent valamit.
** Ugyanakkor ezekre Zizek nem a nacionalizmus válaszát tartja elfogadhatónak. Ami azt illeti, ha valami jobban idegesíti (e könyv szerint), mint a multikulturalizmus, az épp a nacionalizmus. Engem meg a baloldaliságnál idegesít jobban a nacionalizmus – ez Zizek és köztem a közös nevező.
*** Durkheim szerint társadalmi eseményeket csak társadalmi eseményekkel magyarázhatunk – ezt a mondatot nem nagyon tudtam a maga kizárólagosságában elfogadni, de így Zizek után rögtön nem tűnik akkora hülyeségnek.
**** A zizeki univerzumban az elfojtás nem egyértelműen negatív fogalom, mert a „fedő alatt” rengeteg energiát termel, ilyen értelemben a zsidó túlélés egyik záloga is. ( )

Žižek goes all over the place in this short volume and I found more insight and wisdom into Lacanian psychoanalysis than in my understanding of the subversive core of Christianity. That said, he gave me a new appreciation for Pauline doctrine and a great example of robust critical engagement with the Christian tradition.

Žižek is full of strange ideas on how humans work. He's a psychoanalyst first and a philosopher second so his philosophical understanding comes from a psychoanalytic approach to human nature. I learned what this meant while reading the Fragile Absolute. It is not facts as we know them (psychological studies, biology, etc) but facts in the psychoanalytic notion of the true self. By this he looks at what our REAL desires are and not what we claim them to be. The way he collects his information to base his philosophy is by applying this logic to works of fiction (movies, TV shows, operas, books, etc). This is the place where humans can and do express their true desires. Žižek does not base his ideas on the real, but on the abstract realm almost exclusively with sparring reference to real world situations.

Other than this problem, my problem with Žižek's work is his never ending list of self referential ideas. It seemed every chapter was just a vague summary of some other book he had written since they all had "see Žižek" at the start of every footnote. The worst is his constant citing of a work by Jacques Alain Miller that was and still is not published (or at least not under the same title as is cited). ( )

It's getting harder to give a meaningful rating to Žižek's stuff, because I feel as if I keep reading the same thing over again, in (sometimes-)different disguises. ( )

I don't know enough about philosophy (specifically Hegel and Lacan) to get much out of this. ( )